1 Peter 5
1 A közöttetek levő elöljárókat kérem én, mint elöljárótársuk és Krisztus szenvedéseinek tanúja, és egyszersmind részese az ő, jövőben megnyilatkozandó dicsőségének,
2 legeltessétek Isten nyáját, mely rátok bízatott, és viseljétek gondját, nem kényszerűségből, hanem szabad akaratból, Isten akarata szerint; és nem rút nyerészkedésből, hanem jó szándékból,
3 sem nem azért, hogy a választottak fölött uralkodjatok, hanem hogy a nyájnak példaképei legyetek szívből.
4 És majd mikor a főpásztor megjelenik, elveszitek a dicsőség hervadhatlan koronáját.
5 Hasonlóképen, ifjak, engedelmesek legyetek az öregebbeknek! Mindnyájan pedig tanúsítsatok egy más iránt alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
6 Alázzátok meg tehát magatokat az Isten hatalmas keze alatt, hogy a látogatás idején fölmagasztaljon titeket,
7 őrája bízván minden gondotokat, mert ő gondoskodik rólatok.
8 Józanok legyetek és vigyázzatok, mert a ti ellenségtek, az ördög, mint az ordító oroszlán, körüljár keresvén kit nyeljen el.
9 Álljatok neki ellent erős hittel és tudjátok meg, hogy ugyanazon szenvedés vár a ti testvéreitekre, kik e világon vannak!
10 A minden kegyelemnek Istenét pedig, ki bennünket Krisztus Jézusban az ő örök dicsőségére meghívott, maga fog bennünket, ha egy kevéssé szenvedtünk, tökéletesekké tenni, megerősíteni és megszilárdítani.
11 Őneki legyen dicsőség és uralom, mindörökkön örökké! Ámen.
12 Szilvánus, a hű testvér által, úgy vélem, röviden írtam nektek, intvén és biztosítván benneteket, hogy ez az Istennek igazi kegyelme, melyben ti álltok.
13 Üdvözöl benneteket a veletek együtt kiválasztott hitközség Babilonban, és Márk, az én fiam.
14 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Kegyelem mindnyájatoknak, kik Krisztus Jézusban vagytok! Ámen.